+36 1 239 4848 Irodánk: 1132 Budapest, Visegrádi u. 18/b Hírlevél feliratkozás

  • Blogok
  • Thaiföld élménybeszámoló II.

Thaiföld élménybeszámoló II.

Phuket-sziget ismertető

További blogok:


Kedves Olvasónk!

Miután a közlekedéssel kapcsolatban megosztottam pár dolgot, most szeretnék beszélni a szigetek sajátosságairól, ugyanis, örök kérdés, hogy melyik tartományt válasszuk akár az első thaiföldi nyaralásunkon.

Ebben a blogbejegyzésben szeretném kezdeni Thaiföld legnagyobb szigetével Phukettel.

PHUKET

Phuket talán a legismertebb és az egyik legnépszerűbb sziget Thaiföldön. Az utóbbi időben rengeteg kritikát olvastam róla, hogy mennyire turistás lett, tele buli negyeddel , a tengerpartjai közel sem olyan szépek már, ami köszönhető az állandó szemetelésnek, amit javarészt egyébként turisták okoznak és az árak is kezdenek hasonlítani az otthoniakhoz. 

Engedjétek meg, hogy ezzel kapcsolatban eloszlassam a kedélyeket és kiálljak Phuket mellett.

A tartományban több üdülőterület is elérhető, a legnépszerűbbek Patong Beach, Kamala beach, Karon beach és a Kata beach.

Sajnos nem sok időm volt belelátni és bejárni az egészet, ezért csak arról szeretnék írni, amit tapasztaltam. A szállásunk Patong Beachen volt és természetesen tudtuk, hogy foglaláskor mire vállalkozunk. Első sorban pároknak és nagyobb társaságoknak javasolnám ezt a részt, kis gyerekes családoknak viszont egyáltalán nem. De ha ide utazunk, magunk is látjuk, hogy nem igazán vannak családosok ezen a területen, és csak elszórtan lehetett találkozni külföldi gyerekekkel. Maga az üdülőrész fő célja, hogy a turisták kieresszék a gőzt és minden lehetőség, szolgáltatás kéznyújtásra elérhető legyen. A Bangla Road maga a káosz, este teljesen megváltozik a sétáló utca, egymás hegyén hátán vannak a szórakozóhelyek, bárok, és a helyiek sem könnyítik meg az életünket, mert folyamatosan az arcukba tolják az ilyen olyan hirdetéseiket ( pl. italakció, show műsorok), amitől sokszor olyan torlódás alakul ki az utcában , hogy több 10 percet is igénybe vehet mire kijutunk onnan. 

Nekem ettől függetlenül nagyon jók voltak a tapasztalataim. Első állomásnak véleményem szerint, tökéletes választás volt Phuket, hogy szépen lassan beilleszkedjünk, megtapasztaljuk és belelássunk a thai kultúrába. Eleinte az olvasottak alapján volt bennem egy félsz, hogy ha ennyire turistás, vajon mennyire látok bele és ismerem meg ezeket a szempontokat, de ahogy megérkeztem minden kételyemet sikerült eloszlatni. A  szállásunk egy 3* csillagos boutique hotelnek felelt meg, ami a kedvező ára mellett, nagyon modern és jó elhelyezkedésű volt. Kb. 15 perc sétára volt az őrült Bangla Road sétány és a tengerpart. Mi nagyon szerettük ezt a távot, mert olyan volt mint egy nagy mix. Baloldalt az ultramodern bevásárlóközpont, jobb oldalt meg a thai kultura egyik legkellemesebb oldala az éjszakai piacok. Ez a kettő véglet nagyon szerethetővé tette az egész üdülőterületet. Azoknak is jó választás, akik picit tartanak a kultúrsokktól és szeretnének otthonosabban mozogni. (bár a látottak alapján nagy igények nincsenek pl.a bevásárlóközpontokra.)

Ami plusz pont volt, hogy itt szerettem bele igazán a thai konyhába. Phuketen az ételek magasan a legjobbak voltak a thaiföldi tartózkodásom alatt. Mi mindig piacokon ettünk, és nem csak azért, mert nagyon széles a választék és árban nagyon baráti  (60-120,baht között volt egy tál meleg étel) hanem mert az ételek itt frissek, minőségiek voltak és meglepően a higiéniával sem voltak problémák. 

Előző bejegyzésemben írtam, a robogó bérlés sajátosságairól.A szállásról kilépve nagyon keresni sem kell, egymás mellett vannak a kölcsönzők, az árak szinte ugyanazok, nagyon nagy ott a piac és pár perc alatt a kulcsokat már a kezünkbe vehettük. 

Patong strand:

A Patrong strand központi része véleményem szerint, nem a legszebb, de maga az elhelyezkedése nagyon jó! A part mentén rengeteg étterem, bár, bazár található ami megkönnyíti a turisták életét. Egyéb sportolási lehetőség adott pl.jet-ski. Tetszik, hogy a túl turizmus ellenére nem hasonlít a mediterrán szokásokhoz és nincsenek egymás hegyén hátán a napernyők napágyak, de akinek fontos a kényelem, természetesen vannak szakaszok ahol ugyanúgy van erre lehetőség. Nekem kifejezetten tetszett, hogy nem rontották el az összképet. Sajnos szeméttel itt is találkoztunk, amit a helyiek nem győznek összeszedni a turisták után. Nekünk ez egy természetes dolog, hogy nem hagyunk a parton szemetet és amikor kivittük a kukákba, a helyiek nagyon hálásak voltak és külön megköszönték a hozzáállásunkat. Ami viszont kötelező program volt, az esténként a közös naplemente nézés a parton. A látvány az leírhatatlan ott. 

+ dohányzás:

Nagyon fontos információ, hogy a parton tilos a dohányzás! Erre megfelelő kijelölt hely elérhető a strand mögötti sétánynál  Tapasztalataim szerint nagyjából a turisták ezeket betartották, de persze voltak kivételek. 

Árak

Az árakkal kapcsolatban pozitívan csalódtam, mert előzetesen próbáltam tájékozódni az ottani árakról és mindenhol azt az információt kaptam, hogy viszonylag drágább résznek számít. Tapasztalataim szerint, nem volt drágább, sőt, meglepően Krabin magasabb árakkal találkoztam mint Phuketen. Ami nem volt jó döntés a részemről, hogy sokszor halogattam vásárlást, hogy majd Krabin illetve Bangkokban kedvezőbb árak lesznek így sokszor vártam a jobb alkalomra, de sikertelenül. 


Tipp:

A robogó óriási szabadságot adott nekünk, így volt lehetőség a legszebb strandokat megtalálni. A kedvenc strandunk, amit a mai napig emlegetünk a Freedom beach volt, Patong beachtől kb. negyed órára. ( Ez a hely egyébként Karon és Patong között van) Természetesen itt is voltak turisták de közel sem voltak annyian mint a "nagy" strandon, ami annak köszönhető, hogy viszonylag nehezebb megközelíteni. A strandra való lejutás és feljutásra is figyelni kell, mert távra sem kevés, de nagyon meredek úton tudjuk megközelíteni. Természetesen ezt a helyiek is tudják és nem restek elkérni egy transzferért 100Baht/ irányt.  A strandnak van egy nomád fiatalos hangulata, meglepően van evésre és ivásra lehetőség ott. A strandnak van egy öböl része ami nagyon hangulatos, mert a pálmafák konkrétan körbeölelik a partot és  igazán gyönyörű a kilátás, ezt a látványt pedig tovább fokozzák a nagy hullámok és a kristály tiszta víz. Ez az öböl része, sokkal romantikusabb volt, mint a hosszabb partja, mert ott jelentősen többen voltak, viszont ott garantált volt a jó hangulat.


Phuket óvárosát is megnéztük, ami Thaiföld egyik legérdekesebb és legszínesebb városi központja, amely gazdag történelemmel és kulturális örökséggel rendelkezik. A város központjában található területet könnyen bejárhatjuk, hiszen viszonylag kicsi. A Thalang utca mentén sétálva gyönyörködhetünk a régi üzletekben, kávézókban és templomokban. Phuket Town az egyetlen helyszín a szigeten, ahol tömegközlekedési lehetőségek állnak rendelkezésre az üdülőterületekről. Sajnos sok időnk nem volt megnézni a várost, de azért örültünk, hogy megnézhettük ezeket az impozáns házakat.

Összességében Phuket:

Pozitív:

-fiatalos, lendületes hely

-nagyon jók a night marketek

- robogó bérlési lehetőség korrekt áron,

-szép strandok és szigetek elérhetőek Phuketről

-nem hagytuk magunkat átverni, rossz tapasztalataink nincsenek

-az éjszakai élet Bangla Roadon kívűl is van és nagyon jók 

Negatív: 

-Tömegturizmus

- Családosoknak Patong beachet semmiképpen sem javasolnám

- nagyon bulis, a bárokban azért elég túlárazottak az italok

-néhol azért szemetes környezet

Amennyire kedvet kaptál Phukethez és szeretnéd felfedezni a lenyűgöző strandjait, gazdag kultúráját egy felejthetetlen nyaralás során, keresd a Safari Travel munkatársait, akik Örömmel megszervezik neked az utazást. Ne hagyd ki a helyi ízeket és a pezsgő éjszakai életet – foglalj most, és éld át a paradicsomi élményeket!

Safari Travel csapata

Úticélok - utazási ajánlatok egész évben

: egész évben telepített magyar idegenvezetés


Fatal error: Uncaught yii\web\HeadersAlreadySentException: Headers already sent in /home/safaritr/public_html/vendor/yiisoft/yii2/web/Response.php on line 414. in /home/safaritr/public_html/vendor/yiisoft/yii2/web/Response.php:366 Stack trace: #0 /home/safaritr/public_html/vendor/yiisoft/yii2/web/Response.php(339): yii\web\Response->sendHeaders() #1 /home/safaritr/public_html/vendor/yiisoft/yii2/web/ErrorHandler.php(135): yii\web\Response->send() #2 /home/safaritr/public_html/vendor/yiisoft/yii2/base/ErrorHandler.php(262): yii\web\ErrorHandler->renderException(Object(yii\base\ErrorException)) #3 [internal function]: yii\base\ErrorHandler->handleFatalError() #4 {main} thrown in /home/safaritr/public_html/vendor/yiisoft/yii2/web/Response.php on line 366