Ha Thaiföld szóba kerül egy beszélgetés során, szinte mindig elsőként az embereknek a Phi Phi szigetcsoport jut eszébe, ahol az ikonikus long tail hajókkal megtekintjük a Maya-öbölt és bemerészkedünk a Pileh lagúnába, ami nem is meglepő hiszen a Phi Phi-szigetek a paradicsomi nyaralás megtestesítői: kristálytiszta víz, fehér homokos strandok és lenyűgöző, zöldellő hegyek. A tenger vize olyan kék, hogy alig hisszük el, hogy valóban ott vagyunk. Sokan azt állítják, hogy a híres Part című film miatt vált egy ikonikus helyszínné.
A szállásunk Phi Phi Don szigetén volt, ez a hely a Phi Phi-szigetcsoport legnagyobb és legnépesebb szigete. Itt találhatók a szállások, éttermek és a turisták által leginkább látogatott helyek. Phi Phi Don az a sziget, ahol a legtöbb infrastruktúra található, és ahol a legtöbb tevékenység zajlik, például túrák, búvárkodás és parti programok. Mondanom sem kell, hogy a sziget teljesen elvarázsolt minket. Komppal nagyon egyszerűen elérhető Krabiról és Phuketről is egyaránt. A sziget nagyon hangulatos, mert itt nincsenek autók sőt még robogót is csak egy kettőt láttunk, ugyanis gyalogosan betudjuk járni a szigetet. Én eleinte alábecsültem a helyet, azt hittem csak tengerparti pihenésre lesz alkalmas a sziget, de kiderült, hogy igenis többet tud. Már a méreteiből is adódóan utolsó nap vettük észre, hogy jóval több kis utcája van a szigetnek amit nem sikerült teljesen bejárnunk. Rengeteg étterem, éjszakai piac, bár és szórakozóhely elérhető a szigeten, este teljesen más arcát mutatja a hely. Én mindenképp javaslom, ha már először jártok Thaiföldön, érdemes legalább 2 éjszakát itt eltölteni.
Ezzel kapcsolatban írok pár előnyt, hogy miért:
-Napközben irreálisan sok hajó érkezik, rengeteg turista lepi el pár perc alatt a szigetet. Mivel szűk keskeny kis utcák jellemzik, nagyon nagy tömeg szokott kialakulni, ami élvezhetetlenné teszi az egész ott töltött időt. Legtöbben inkább 1 napra szokták meglátogatni a szigetet, de ebben a formában a túl turizmus miatt úgy gondolom, hogy ennek nem sok értelme van. Nekünk szerencsénk volt, mert a szállásunk a sziget végében helyezkedett el, így meglepően a turista áradat idáig már nem ért el, így abszolút komfortos volt számunkra. Este pedig teljesen megváltozik a sziget arca és ezt tényleg látnia kell mindenkinek! A külföldieket felváltják a helyiek és nagyon hangulatossá és élhetővé válik az egész légkör. Akkor ott azt tapasztaltam, hogy csak a turisták negyede aludt a szigeten, így kellemesebb sétáink voltak mint bármelyik nagyobb üdülőterületen.
- A másik szempont pedig, hogy direkt kora reggeli időpontot választottam a Maya-öböl megnézésére Longtail csónakkal. Ez egy félnapos túra volt, ahol megnéztük a Viking Barlangot, Monkey beachet és a Pileh -lagúnát is. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy csak mi voltunk a reggeli órákban, de azért láthatóan kevesebb csónakkal találkoztunk aminek köszönhetően gyönyörű képeket lehetett készíteni. A Maya-öbölbe addigra megérkezett az óriási tömeg, ami szinte elkerülhetetlen már csak azért is, mert a nyári hónapokban leszokták zárni a területet, emiatt nem látogatható a sziget, viszont meglepően jól szervezetten működik. Jelenleg tilos a fürdés Maya-öbölben. A látogatók csak kijelölt területekről csodálhatják meg a tájat, mivel parkőrök ellenőrzik ezeket a szabályokat, hogy megakadályozzák a további ökológiai károkat. A hajók számát is korlátozzák, és egyszerre csak nyolc hajó tartózkodhat az öbölben, szigorú időkorlátokkal.
Pozitív
-Gyönyörű táj és természet: Phi Phi Don mesés természeti szépségekkel rendelkezik: kristálytiszta víz, fehér homokos strandok és zöldellő hegyek jellemzik. A sziget tökéletes hely a pihenésre és a túrázásra egyaránt. (Phi Phi view point)
-Kiváló vízi tevékenységek: A búvárkodás, snorkeling, kajakozás és hajós túrák mind népszerű programok, és a környező korallzátonyok is páratlan látványt nyújtanak.
-Vibráló éjszakai élet: Phi Phi Don híres a bulizós hangulatáról. Számos bár, klub és étterem található, ahol a turisták élvezhetik az éjszakai életet, táncolhatnak és koktélokat fogyaszthatnak a tengerparton.
-Könnyű megközelíthetőség: Mivel Phi Phi Don a legnagyobb sziget, itt találhatóak a főbb szállások és szolgáltatások, így ideális kiindulópont a környék felfedezésére. Hajóval könnyen elérhetjük a szigetet Krabi vagy Phuket partjairól.
-Ételek minősége: Nagyon jó piacának köszönhetően csak jó tapasztalataink voltak.
Negatív:
Túlságosan turistás: A sziget népszerűsége miatt a főbb területek, mint Tonsai Bay, gyakran zsúfoltak, különösen a főszezonban. Ez elvonhatja a nyugodt, autentikus szigetélményt.
Magas árak: Mivel Phi Phi Don turisztikai központ, az árak magasabbak lehetnek, mint a közeli helyeken. A szállás, étkezés és egyéb szolgáltatások ára meglepően drága lehet a kis szigeten.
Környezeti terhelés: A turisták nagy száma és az ezzel járó infrastruktúra-fejlesztés hatással lehet a környezetre. A szemétkezelés és a helyi élővilág megóvása néha nem tart lépést a növekvő turistaforgalommal.
Apály- dagály: Apály és dagály egyaránt jelen van a Phi Phi Don szigetén, mint minden tengerparti helyen, mivel a sziget az óceán hatása alatt áll. A tengervíz szintje naponta változik, és ez hatással van a partvonalra is.
Krabi, Thaiföld déli partján fekvő varázslatos úti cél, amely a természeti szépségek és a kalandok tökéletes keverékét kínálja. A kristálytiszta tenger, mesés strandok és a lenyűgöző hegyek körüli táj egyszerűen elbűvölő. Ha a pihenésre vágysz, az olyan strandok, mint Railay Beach, a tökéletes helyek a napozásra és a vízi sportokra. A lenyűgöző sziklafalak és a nyugodt tenger ideálisak a kajakozáshoz és a búvárkodáshoz. Krabi nemcsak a vízi aktivitások paradicsoma, hanem a túrázók számára is rengeteg lehetőséget kínál, például a híres Tiger Cave Templehez vezető meredek lépcsők, ahonnan mesés kilátás nyílik a környező tájra. Ezen kívül Krabi tele van autentikus helyi éttermekkel, ahol megkóstolhatod a thaiföldi konyha legfinomabb fogásait, és élvezheted a nyugodt, mégis pezsgő városi életet. Ha egy varázslatos, változatos élményre vágysz, Krabi a tökéletes választás! Phuket amennyire a fiataloknak és pároknak kedvezett, Krabi azért inkább a családosoknak javasolt aki pihenni szeretnének. Itt is van éjszakai élet, de azért jóval visszafogottabb lehetőségek vannak.
Itt is volt robogóbérlésre lehetőség, ami állapotukban valamivel gyengébbeknek minősültek, viszont árban kedvezőbbnek is bizonyult. Mi Ao Nang környékén szálltunk meg és meglepően itt nem volt lehetőség robogóbérlésre minden sarkon mint Phuketen. Itt is vannak távok és nehéz bejárni az egész szigetet, de elvarázsolt minket Krabi tájképe, hogy milyen zöld és milyen szép hegyekkel van körülvéve.
Ételek szempontjából, itt már többet csalódtam, holott több éjszakai piac is van Ao Nang térségében, de az is lehetséges, hogy csak nem volt szerencsém. Mindenesetre a piacok látszólag színvonalasak és nagyon hangulatosak voltak. Ha több napot tervezünk Krabin eltölteni mindenképp javasolt megnézni a "fővárosát", ugyanis nagyon autentikus és kevésbé turistás mint Phuket városa. Itt is belebotlottunk egy piacba a déli órákban és a kedvező árak mellett óriási élménnyel gazdagodtunk.
Strandok szempontjából az Ao Nang beach nekem annyira nem tetszett, ezért mindig próbáltunk újabb strandokat felfedezni. A híres Railay beach viszont csak hajóval közelíthető meg.
Programok
Részt vettünk egy 7 sziget naplemente túrán, BBQ vacsorával amit egybe kötöttek snorkeling programmal. Élővilág volt, bár korán sem olyan szép mint Phi Phin, de ez részben köszönhető volt az időjárásnak, mert ez volt az első olyan nap, hogy szinte egész nap esett az eső, így ez megnehezítette az egész napos programot. A szigetek gyönyörűek voltak ahova elvittek minket. Tup-szigeten is volt egy megállónk, sajnálatomra abban az időben rengeteg csónak/ hajó állt meg így alig fértünk el a kis szigeten. Maga a programot Ko Podan zártuk, ahol megkaptuk a BBQ vacsorát, majd szerencsére az idő ellenére végül sikerült megnéznünk együtt a naplementét. Itt a program még nem ért véget, ugyanis a hajó elvitt minket egy olyan részre, ahol jól láthatóak voltak a biolumineszcens planktonok. A planktonok a tengerben élő mikroszkopikus élőlények, amelyek képesek fényt kibocsátani. Ezt a jelenséget éjszaka a víz felszínén is megfigyelhetjük különösen olyan helyeken, ahol alacsony a fény szennyezés. Ez a program felejthetetlen volt.
Thaiföldön számos elefánt menedékhely található, amelyek célja, hogy segítsenek a kényszermunkára, szórakoztatásra vagy más, nem megfelelő körülmények között élő elefántoknak. Az elefántok Thaiföld egyik legfontosabb szimbólumai, de sajnos sokáig kizsákmányolták őket, különösen a turizmus és a munkaerőpiac számára. Az elefánt menedékhelyek éppen azért jöttek létre, hogy ezek az állatok biztonságos és szeretetteljes környezetben élhessenek, távol a kegyetlen bánásmódtól. Szinte minden tartományban elérhető egy elefántmenedékhely, de végül Krabi mellett döntöttem. Úgy gondolom, hogy nagyon jó döntés volt, annak ellenére is, hogy nem a legkedvezőbb fakultatív programról beszélünk. De maga a menedékhelyen is látszik, hogy visszaköszön a befektetett energia és pénz. Krabi menedékhelyei olyan helyek, ahol az elefántok , rehabilitációval és orvosi ellátással találkoznak. Az állatok gyakran elhagyják a turisták szórakoztatására használt helyeket, és itt szabadon élhetnek, anélkül, hogy kényszermunkát végeznének vagy szórakoztatnák a látogatókat. Az állatok biztonságban és szeretetteljes gondozásban élhetnek, miközben az emberek is hozzájárulhatnak a védelmükhöz és oktatásukhoz. Ez a fenntartható és etikus turizmus a jövő kulcsa, amely a természet és az állatok védelmét helyezi előtérbe, miközben a látogatók számára felelősségteljes élményeket kínál.
Pozitív
Gyönyörű természeti tájak: Krabi lenyűgöző tájai, beleértve a fehér homokos strandokat, a kristálytiszta vizet és a lenyűgöző mészkősziklákat, ideális helyszínt kínálnak a pihenésre és a természet élvezetére. A Phi Phi-szigetek és a Railay Beach közelsége különösen vonzó.
Nyugodtabb légkör: Krabi csendesebb és kevésbé zsúfolt, mint más népszerű thaiföldi célpontok, mint például Phuket. Ez lehetővé teszi a látogatók számára, hogy nyugodtan élvezhessék a strandokat és a helyi kultúrát anélkül, hogy túl sok turistával kellene osztozniuk.
Széleskörű szabadidős lehetőségek: Krabi rengeteg szórakozási lehetőséget kínál, beleértve a búvárkodást, sziklamászást, kajakozást és túrázást. A környező szigetek felfedezése hajókirándulások keretében különösen népszerű.
Negatív
Tömeg és hajóforgalom: Bár Krabi nyugodtabb, mint Phuket, a népszerű strandokhoz való eljutás során gyakran tapasztalható nagy hajóforgalom. Ez különösen a főszezonban zavaró lehet, mivel sok turista érkezik egyszerre.
Korlátozott infrastruktúra: Néhány terület nehezen megközelíthető, mivel sok strand csak hajóval érhető el. Ez kényelmetlenséget okozhat azok számára, akik nem szeretnének hajóval utazni vagy várakozni.
Árak: Meglepetésként ért, hogy Krabi semmivel sem kedvezőbb árban, mint a "turistás" Phuket, sőt...
Ha kedvet kaptatok az utazáshoz, keressétek a Safari Travel kollégáit telefonon, vagy e-mailben.
e-mail: info@safaritravel.hu
tel:+36 1 239 4848
Safari Travel csapata,
Üdvözlettel:
a Safari Travel csapata